Szia Szabina vagyok

Grafikus tervező vagyok. Márkapítéssel foglalkozom és lázasan kutatom, hogy lehet úgy vállalkozni, hogy az egy örömteli tevékenység legyen az életünkben. 

A vizuális megjelenésre úgy tekintek mint egy kivetülése a márka mögött álló emberek lelkének, ízlésének, igényességének. Üzen arról, hogy milyen értékeket képvisel, milyen a szolgáltatásunk. Az ügyfelek pedig sokszor tudattalanul választják vagy kerülik el, ez alapján az adott szolgáltatót. Elkezdtem megfigyelni, hogy a vizuális megjelenés alapján mire számíthatok. Mennyire áll egyenes arányban az, hogy valaki mit kommunikál magáról és aztán pedig milyen lesz az a valóságban.
Egy márkát minőség és érték alapú szempontok alapján jelenítek meg. Legyen olyan kívül amit képvisel a háttérben és ez alapján biztos, hogy olyan ügyfeleket vonz akikkel sikeres lehet, és örömteli együttműködések születnek. 
Strukturált folyamatok mentén dolgozom, tiszta keretekkel és határokkal.Hiszek az őszinte, asszertív kommunikációban és az egyenrangú, közös döntésekre épülő munkában. Számomra fontos, hogy az üzleti kapcsolat biztonságos, átlátható és emberileg is jól működő legyen. A pszichológia és az emberi működés mélységei szorosan kapcsolódnak a munkámhoz – mert egy erős márka mindig belülről indul.
Ha úgy érzed, hogy ez a szemlélet közel áll hozzád, keress bizalommal.

Azért választottam ezt a hivatást mert...

Mindig is vonzottak a szép és harmonikus dolgok, nemcsak a designban, hanem az élet más területein is. A családomtól erős esztétikai érzéket örököltem, és a alkotás iránti szeretet már egészen korán meghatározta az érdeklődésemet. Amikor kicsi voltam vastag mappákat töltöttem meg a rajzaimmal, gyöngyöt fűztem, varrtam. Minden ami a kézügyesség és az alkotás kicsike magja, amit ma ebben a hivatásban virágoztatok ki.

Számomra a grafika ma már sokkal több annál, mint formák, színek és elrendezések létrehozása. A jó design mögött mindig ott van az ember: az érzések, a gondolatok és az a kapcsolat, amely a márka és a célközönség között létrejön.

A kreatív munka mellett sokat foglalkozom pszichológiával is. Szeretem megérteni az emberek működését, és azt, hogy a vizuális világ hogyan hat ránk. Ez segít abban, hogy olyan formavilágot és színharmóniát alkossak, amely valóban tükrözi az ügyfeleim elképzeléseit , még akkor is, ha azt eleinte nehéz szavakba önteni.

A tervezés egy közös folyamat, amelynek célja, hogy a megálmodott ötlet vizuálisan is életre keljen.

Mesélek magamról...

Mielőtt a grafikus pályára léptem, közel 10 évig a szépségiparban dolgoztam. Szempilla stylistként rengeteg emberrel találkoztam és beszélgettem. Ez az időszak sokat tanított az emberekről, a türelemről és az odafigyelésről.

Hiszek abban, hogy a kedvesség az egyik legalapvetőbb érték minden együttműködésben. Számomra fontos, hogy a közös munka során mindenki biztonságban és megértve érezze magát.

Erős megoldásközpontú szemléletet követek. Ez számomra azt jelenti, hogy ha egy folyamatban elakadunk, mindig keresem az utat a megoldás felé. Nem szeretnék mindent előre tudni, inkább bízom a folyamatban, és abban, hogy a közös gondolkodás során alakul ki a legjobb eredmény.

Mélyen gondolkodó és derűlátó embernek tartom magam. Folyamatosan tanulok a világról, az emberekről és a szakmámról. Minden beszélgetésből igyekszem valamit magammal vinni – és ugyanígy szeretnék én is értéket adni másoknak.

Introvertált személyiség vagyok, de könnyen teremtek kapcsolatot az emberekkel. Szeretem bátorítani azokat, akik valami olyasmibe kezdenek, amit valóban szeretnek.

Gyakran azt látom, hogy az emberek inkább azt keresik, miért nem működik valami, vagy hogy mások hogyan csinálnák „jobban”. Én inkább abban hiszek, hogy ha alázattal, tanulással és kitartással dolgozunk azon, amit szeretünk, akkor idővel megjelennek előttünk a lehetőségek majd az eredmények.

Ha úgy érzed, szívesen dolgoznál velem a márkád vizuális világán, keress bizalommal.